1.
A dimenziók közti űrön átutazó Takanuva, a Fény Toája, alig hitte el, mi történt vele az elmúlt napon. Metru Nui tengerpartján való járőrözése közben egy furcsa lény támadt rá, melyről később kiderítette, hogy árnyékpióca volt. Az összecsapásból épphogy sikerült élve kikerülnie. Amikor magához tért, látta, hogy a fényét félig kiszívták belőle, és ennek eredményeként bal kezéből fényt, jobbjából pedig árnyékot tudott kilőni.
Mint az kiderült, megmentői a Mata Nui Rendjének titkos szervezetébe tartoznak. Egy fontos megbízást kapott tőlük. Információt kell közvetítenie a Karda Nuiban lévő Nuva Toának, és ha kudarcot vall, akkor ama hat Toa is bizonyosan szörnyű véget ér. Az utazás leggyorsabb módja a Dimenziókapuk Maszkjának használata, melyet a jó útra tért Brutaka viselt. A maszk azonban meg volt sérülve, így rázós út elé nézett.
Egy fénykör jelent meg előtte. Takanuva átnyomult rajta, azt remélve, hogy még időben eléri Karda Nuit. Meglepetésére viszont maszkkal előre zuhant Metru Nui jól ismert városának talajára. De ez nem is volt olyan ismerős! A város éppoly gyönyörű és sértetlen volt, mint amikor elment onnan, de Toa szobrok emelkedtek mindenütt: Tahuról, Galiról, meg a többiekről, csakhogy még Nuvává való átalakulásuk előtti alakjukban ábrázolták őket. Más Toákról is voltak szobrok, akiket Takanuva nem ismert fel. És az összes fölött egy Kanohi maszk irdatlan szobra magasodott: az Áthatolás Maszkjáé.
Meddig lehettem távol? tűnődött Takanuva. És kinek az ötlete volt renoválni?
Kiszúrt egy ismerős matoránt, Kapurát, amint sebesen szaladt az utcán. Takanuva az útjába állt, és így szólt:
- Várj, barátom! Eddig még sosem láttalak téged futni. Mi ez a sietség?
Kapura felnézett rá, de felismerés helyett csak ijedtség és félelem látszott a szemeiben.
- Irgalmazz, hatalmas Toa! - mondta olyan gyorsan, hogy szavai szó szerint egymásba tolódtak. - Tán nem rohantam elég sebesen? Ezentúl mindent beleadok majd, esküszöm.
- Kapura, én vagyok az, Takanuva. Mi ütött beléd?
- Semmi, semmi. - bizonygatta Kapura. - Minden a legnagyobb rendben, hatalmas Toa, mert ugyan mi rossz is történhetne ilyen bölcs és jóságos vezérek mellett?
- Na jó, ebből elegem van. - mondta Takanuva. - Hol van Vakama Turaga? És a Mahri Toa?
- Nem tudom, kikről beszélsz. - folytatta Kapura. - Kérlek, engedj utamra, még mielőtt...
A levegőhőmérséklet hirtelen lezuhant. Kapurát egy lábnyi vastagságú jég borította be a nyakától lefelé. A matorán felordított a dermesztő hidegtől. Takanuva felnézett, majd Tahut és Kopakát vette észre a közelben ácsorogni. A Jég Toájának kardjából még mindig szivárgott a jég.
- Az egyetlen rossz dolog, ami itt történt, te vagy, idegen. - így Tahu. - Ki vagy? Miért vagy itt? Hadd lássam az azonossági tábládat!
- Én... én Takanuva vagyok! Ismertek, és én meg nem tudom, mi az az azonossági tábla!
Kopaka megemelte kardját, és jégdárdákat eresztett ki, melyek a földre borították a megdöbbent Fény Toáját. Teste fölé állva, Kopaka Takanuva nyakához szegezte kardjának élét.
- Nos, Takanuva, ha ugyan ez a neved. Immár a Toa Császárság foglya vagy, amely ellen nagy bűnt követtél most el.

Sötét tükör

2.
Tahu és Kopaka a Kolosszeumhoz vonszolták a tiltakozó Takanuvát. Vahki őrszemek tisztelegtek, majd húzódtak arrébb a Toa útjából. Takanuvát szó nélkül cipelték végig a tekergőző folyosókon, hogy egy hideg, sötét cellába hajítsák.
- Érezd otthon magad. – mondta Tahu. – Majd jön érted valaki, amikor Tuyet felkészül kihallgatni téged egy nap vagy hét múlva.
- Ha ez valami vicc, hát már rég nem vicces. – szólt Takanuva. – Mégis mi folyik itt?
Ám Tahu és Kopaka már odébbálltak.
- Az folyik itt, idegen, hogy rossz helyre jöttél rossz időben. – hallatszott egy vékony hang Takanuva mögül.
A Toa megfordult, meglepődött, hogy nem egyedül volt. A falon a csuklóihoz és bokáihoz kötözött láncokról egy matorán csüngött. Fény erejének legapróbb kifejtésével Takanuva megvilágította a zárkát. Megrémülve háttal nekiesett a cellaajtónak. A megkötözött matorán nem más volt, mint Takua – egy hihetetlennek tűnő tény, mivel maga Takanuva volt Takua, még Toává válása előtt.
- Ez őrület! – mondta Takanuva. – Te vagy én – mármint, én vagyok te, hogy…
- Értem. – felelt Takua. – Te nem az okosabbik fajtához tartozol. Nem tudod véletlenül, hogy kell lakatot feltörni?
Takanuva megrázta a fejét. Ha ez egy álom vagy illúzió, akkor bizony színvonalas. De arra az esetre, ha mégsem az, kilőtt bal kezéből egy lézerfény-sugarat, amely átperzselte Takua láncait. Egy fürge mozdulattal elkapta a matoránt, mielőtt a padlóra esett volna.
- Frankó kis trükk. – jegyezte meg Takua. – Szóval téged miért zártak be?
- Én… én nem tudom. – mondta Takanuva. – Azt se tudom jóformán, hol vagyok.
- Metru Nui, a Legendák Városa. – felelt Takua. – Na persze manapság minden legenda úgy végződik, hogy „és a Toa mindenkit eltiport, aki az útjukba állt”. Vagy, az én esetemben, „többet téblábolt, mint dolgozott”. Amiért a Vahki kezelés nem akart hatni, ide zártak engem.
- Ezt el sem hiszem. – mondta Takanuva. – Tahu és Kopaka őrültek vagy még rosszabb, matoránok vannak bebörtönözve, én meg itt ülök, és saját magammal társalgok. Figyelj, Gali hol van?
- Ga-Metruban, természetesen. – válaszolt a matorán. – Ő és Karzahni vezetik az újraoktatási intézetet.
- Figyelj, öö… - Takanuva elakadt, képtelen volt kibökni a ’Takua’ nevet. – Mi történt itt? Hogy vált minden ilyen tébolyodottá?
- Kábé 3500 évvel ezelőtt történt. – mondta Takua. – Tuyet Toa megszerezte valami Nui Kőnek az erejét, ami úgy száz Toa hatalmával ruházta őt fel. Amikor Lhikan Toa meg próbálta őt állítani, Tuyet meg Lhikan álnok barátja, Nidhiki Toa végeztek vele. És ennyi. Tuyet elfoglalta Metru Nuit, és meggyőzte a Toát, hogy a sorsuk összezúzni mindenkit, aki fenyegetést jelent a Nagy Szellem számára. Azaz mindenkit a Makutától kezdve a Sötét Vadászokon át, a nem kellően lelkesedő Toáig és nem eléggé szorgalmas matoránig.
Takanuva hirtelen felemelte a kezét, és levette az Erő Maszkját. Mielőtt Takua ellenkezett volna, ráhelyezte a matorán maszkjára. Semmi sem történt. Takua letépte a Fény Maszkját, és azt mondta: - Mit akarsz ezzel, megfullasztani?
- Csak teszteltem egy elméletet. – mondta Takanuva, felállva és visszavéve a maszkját. – Gyere, elhúzunk innét.
- És hová megyünk?
- Randink van valakivel az Archívumban. – válaszolt a Fény Toája. – Vagy pontosabban alatta. Most remélem, hogy Vakama meséi arról, hogy micsoda és kicsoda van odalenn, igazak voltak.

3.
- Hová megyünk? – kérdezte Takua. – Hogy hatástalanítottad olyan gyorsan a Vahki őröket? Mi van idelent? Voltár már idelent?
- Befognád a szád?! – gurult be Takanuva. Eddig sohasem tűnt fel neki, milyen idegesítő is volt matoránként. – Nem tudni, hogy ki vagy mi lehet itt lent, és nem szeretném, ha szétkürtölnéd ittlétünket.
Valójában Takanuvát más dolgok is nyomasztották Takua karattyolásánál. Saját univerzumában a Metru Nui Archívumban számtalan Rahi állat, véset, szerszám és egyéb olyan tárgy volt kiállítva, amiket az onu-matorán vagy ko-matorán tudósok tanulmányozhatnak. Ám ebben a különös világban, ahová ő keveredett, az Archívum inkább hódítási múzeumnak látszott. Egy rég kimúlt, kipreparált Visorak bámult élettelen szemekkel az árnyak közül. A közelben fegyverzeti gyűjtemény sorakozott, ahol minden tárgyat egy kis táblával azonosítottak; az Árnyékos pálcája, a Fúziós Lándzsa, Zamor gömb kilövők, Rhotuka vetők, és egyebek. Mellettük volt mind közül a legelképesztőbb látványosság: az Árnyak Kanohi Maszkja, a Makuta Testvérisége vezetőjének tulajdona, úgy lógott ott a falon, mint egy közönséges trófea.
Beljebb haladva az Archívum mélységeibe, a Toa és a matorán egy csoport sztáziscsőre bukkant. Az ilyenekben Rahikat tároltak felfüggesztett életműködésekkel, hogy studírozzák őket. Illetve erre voltak valók Takanuva univerzumában. Rémülten tapasztalta, hogy ebben a dimenzióban egészen más célt szolgálnak. Az egyik cső távolabb állt a többitől, és egy fénykő világítása csillámlott rajta. Takanuva leporolta a kristályt, és elakadt a lélegzete: a tartályban Dume Turaga, Metru Nui uralkodója volt sztázisba zárva.
- Ezt el sem tudom hinni. – mondta Takanuva. – Még az itteniekhez hasonló őrült Toák sem tennének ilyet.
- Dume túl sokat beszélt. – mondta búsan Takua. – És ez nagy szó, ha én mondom. Amikor Tuyet Toa átvette a hatalmat, Dume felállt ellene, azt mondva, hogy az igazi Toa nagyra értékeli az igazságot és a kegyelmet, az ő szívében pedig egyikből sincs. Fel is néztünk rá ezért, egészen amíg be nem zárták ide.
Takanuva lézerfény-sugarat lőtt ki a bal kezéből, amivel felvágta a kristálytárolót. Takua megragadta a karját, és megpróbálta elrángatni.
- Megőrültél?! Nem gondoltál a riasztóberendezésre? Ezt nem csinálhatod!
- Épp most tettem. – mondta Takanuva, elkapva a kieső Dumét.
A Turaga lassan magához tért, és Takanuva láttára megszólalt: - Ki vagy te?
- Én egy… barát vagyok. – felelt Takanuva.
- Te? Egy Toa? Toa nekem nem barátom. – így Dume.
- Nincs időm, hogy vitatkozzak veled. – mondta Takanuva. – Valahol idelent él az intelligens nő Rahi, a Krahka, legalábbis remélem. Meg kell őt találnunk, mert valami nagyon, de nagyon hibás ebben a világban, és segítségre lesz szükségem, ha javítani akarok rajta.
- Pontosan arra lesz szükséged, Toa. – jött egy hang Takanuva háta mögül.
Megfordult, és meglátta azt az alakot, amelyre a legkevésbé számított. Takua és Duma megfélemlítve hátráltak vissza. Ott állt előttük a Toa Császárság vezére, a Nui Kő hordozója, és az ismert univerzum megkérdőjelezhetetlen űrnője, maga Tuyet Toa.

4.
Takanuva, Takua és Dume Turaga libasorban haladtak az Archívum mélységében, nyomukban a csöndes Tuyet Toával. A Toa Császárság uralkodója egy mukkot se szólt mióta foglyul ejtette hármójukat, csupán széles recés pallosával tartotta őket mozgásban. Már úgy tűnt, órák óta gyalogolnak a kanyargós úton, keresztül a rég feledésbe merült kiállításokon, egyenest az olyan részlegekbe, amelyeket meglehet, hogy még az Archívum gondnokai sem ismertek.
Takanuva mélyen elgondolkodott. Tuyet visszavihette volna őket egy cellába a felszínre, vagy egész egyszerűen megölhette volna őket. Minek bejárni az Archívumot? A dolgok csak még nyugtalanítóbbra és furcsábbra fordultak, amikor bekanyarodtak egy fordulóban, és beléptek egy tág kamrába. A túloldalon fél tucat súlyosan sérült Rahkshi volt, és egy jobb karját vesztett Exo-Toa páncélzat. Ennél is meglepőbb volt azonban a két fekete páncélba bújt alaki, akik árnyék energiával sercegő mancsokkal ugrottak fel helyükről a jövevények láttára. Takanuva hátrafordult, de Tuyetnek hűlt helyét találta. Helyében egy újabb Makuta állt, ez most egy karcos és rozsdamarta Hau Kanohit viselt. Amikor megszólalt, felismerte a Metru Nui Makutájának recsegő hangját.
- Egyszerű stratégia. – mondta. – Tuyetnek hála csal alakváltó képességeink révén merészkedhetünk ki innen. Még így is elfogtak minket, csakúgy, ahogy most mi is elkaptunk titeket.
- Ezt most nem értem. – mondta Takanuva. – Miért nem vetted fel az Árnyak Maszkját? Hisz ott lóg az Archívum falán.
Makuta olyan pillantást vetett Takanuva felé, amely még az Ihu Hegy csúcsán lévő havat is megdermesztette volna.
- A maszk ki van biztosítva. Ha csak hozzáérek, Tuyet és az alattvalói rögtön tudni fogják. Őrizetlenül hagyja, hogy gúnyolódjon velem, mert tudja, hogy vágyok utána, de nem érhetem el.
A másik két Makuta és a mozogni képes Rahkshik közelebb húzódtak.
- De téged nem védenek, Toa. Mondj egy jó okot, miért ne végezzünk veled nyomban, mint ahogy a te fajtád is gyilkolta a miénket oly sok századon át!
- Én nem… - kezdte Takanuva, majd szünetelt, és átgondolta, mennyi mindent áruljon el fogva tartóinak. Végtére is ezek Makuták, saját univerzumának leggonoszabb lényei. Itt azonban, ebben az őrült világban, üldözött számkivetettek. – Én nem Tuyet Toái közé tartozom. A nevem Takanuva, és vagyok a Fény Toája.
A három Makuta megtorpant. Takanuva tudta is, hogy miért: a Fény Toája a legtökéletesebb fegyver az árnyéklények ellen.
- Hallgassatok meg. – folytatta. – Én egy másik földről jöttem, ahol nincs Tuyet, se Toa Császárság. Nem állítom, hogy megértem az itt történteket, de egyvalamit tudok: én nem tartozom ide, és vissza kell jutnom a saját világomba.
A három Makuta egy pillanatig csöndben maradt. Aztán nevetésben törtek ki, és borzalmas hangjuk perceken át visszhangzott a kamrában.
És mégis hogy – mondta Metru Nui Makutája – akarsz visszatérni ebbe a világodba, én kis eszement Toám?
- Úgy, hogy megtalálom azt, aki útnak indított. – felelt Takanuva. – Akit úgy hívnak, Brutaka.
Az egyik Makuta bólogatott.
- Magas volt ő, rövid, hajlott, és nagyon éles tövisekkel kivert páncélban. Hallottam már a Brutaka legendáját. Úgy tartják, nagy hős volt, és hogy egy értékes kincset őriz. Csakhogy a matorán legendákban minden kőhalom egy kincs, minden Rahi, ami nagyobb egy kőpatkánynál egy szörny, és mindenki, aki nem rohan sikoltozva a mennydörgéstől hatalmas bátorsággal bíró hős.
- Milyen igaz, Krika, milyen igaz. – jegyezte meg Metru Nui Makutája. – Nos, lássuk csak. Te Toa vagy egy hazudozó vagy, vagy bolond, vagy eszelős, nem is tudom, de ha a segítségünket kéred, meg kell fizetned az árát.
- És mi ez az ár pontosan? – kérdezte Takanuva.
- Egy pár Toa kísérete alatt egy matorán felderítőosztag indult el Metru Nuiról Artakha szigetére hetekkel ezelőtt. – mondta Makuta. – Nagy erejű tárgyat, a legendás Idő Maszkját akarták megszerezni, ama kevés fegyver egyikét, mely hatásos Tuyettel szemben. Mostanra rátették a kezüket, és visszafelé tartanak. Azt akarom, hogy támadd meg őket, és szerezd meg nekünk a maszkot. Cserébe kicsempészünk a városból, hogy megkeresd ezt a Brutakát. De óva intelek, a matorán vezér egy megszállott, aki inkább meghalna, minthogy átadja szerzeményét. Kívánságát teljesítened kell.
- És ki lenne ez a vezér? – kérdezte Takanuva.
- Te biztos nem ismered. – mondta a Krika Makuta. – Egy ta-matorán, a neve Jala.

5.
Takanuva Toa számos különös dolgot tapasztalt, mióta erre a helyre került, amit most már egyfajta alternatív univerzumként értelmezett. Ám ahhoz semelyik sem volt fogható, amit most élt át: a tág óceán saját erejéből való átrepülésének érzéséhez. Még különösebb volt az, hogy ezt a képességét a Makutának köszönhette. Miután megközelítőleg elmondták, hol keresse az Idő Maszkját szállító karavánt, Krika Makuta megjegyezte, hogy vízi úton nem lesz képes időben elérni őket, még akkor sem, ha sikerül ellopnia egy csónakot, amivel ellopódzhat Metru Nuiról. A repülés volt a legmegfelelőbb út. Még mielőtt Takanuva hangot adhatott volna repülési képtelenségének, Krika finom port fújt az arcába. A Fény Toája kénytelen volt belélegezni. Krika nevetve elmagyarázta, hogy Makuta Vírus hatása alá került, amelynek révén, legalább is időlegesen, képes lesz a repülésre. Ha volt is valami mellékhatása, Krika nem tett róla említést. Takanuva nem tudta, hogy most meghálálja, vagy megüsse érte.
Az útirány legalább helyes volt. Takanuva a távolban észrevett egy Ussal rák húzta, matorán vezette kocsit, két oldalán egy-egy Muaka tigrist lovagló Jég Toájával és Föld Toájával. Takanuva sejtette, hogy a kocsit és a Rahit is hajóval szállították, mivel az Artakhához vezető út egy szakaszát csak úgy lehet megtenni.
A Makuta figyelmeztetésének ellenére, mely szerint meg kell ölnie a Toát és a velük utazó matoránt, Jalát, Takanuvának jobb ötlete támadt. Végtére is egy Toa volt, ezt a világot pedig ők uralták. Egy próbát mindenesetre megért.
Közvetlen a kocsi előtt ért földet, Jala hirtelen fékezett. A két Toa felemelte a dárdáját és pajzsát, majd közelebb léptek hozzá.
- Ki vagy te? – mondta a fekete páncélos harcos. – Beszélj, vagy szembekerülsz a Szeizmikus Lándzsám erejével!
- Mogorva barátom azt próbálja elmondani – szólt a Jég Toája –, hogy nem számítottunk látogatóra, még hozzád hasonló többszínűre sem. A meglepetés idegessé tesz, és ha idegesek vagyunk, mások megsérülhetnek.
- Engedjétek le a fegyvereiteket. – mondta a Fény Toája. – A nevem Takanuva, és a Császárság megbízatását teljesítem.
- Én Kualus Toa vagyok. – mondta a fehér páncélba bújt Toa. – Barátságtalan barátom pediglen Bomonga Toa. És mi lenne a megbízatásod, Takanuva?
- Én nem bízok benne. – mondta Jala. Takanuva alig ismert rá a vörös Komau Kanohi mögött. – Kodan számon tartja az univerzum összes Toájának a nevét, és az övével még nem találkoztam.
Takanuva vékony fénysugárral tüzelt Jalára, kilőve kezéből a gyeplőt. Pewku, az Ussal rák ijedten felágaskodott.
- Ha a véleményedre leszek kíváncsi, matorán, majd megkérdem. – mondta Takanuva, próbált úgy hangzani, mint az itteni Toa.
Kualus válaszul jégcsapot lőtt Nullfok Dárdájából, de Takanuva egy újabb fénysugárral könnyedén összetörte. Bomonga támadásba lendült, mire a Fény Toája ideiglenesen megvakította őt egy villanással.
- Ha befejeztétek. – mondta Takanuva. – Tuyet tudomására jutott, hogy el akarják lopni az Idő Maszkját. Úgy döntött, hogy két Toa nem nyújt elegendő védelmet, kiváltképp ti ketten, így elküldött engem, hogy mellétek álljak.
- És mitől lennél te a megfelelő választás? – morgott Bomonga.
A Fény Toája sebesen gondolkodott.
- Hallottatok már… Takutanuváról?
Mindkét Toa megrázta a fejét.
- Na és Graalokról, a hatalmas Hamumedvéről?
Ismét csak a fejük rázták.
- És felteszem, akkor az Ihu Hegy fenevadjáról sem hallottatok, se a Tren Krom Hasadék lángkígyóiról, sem pedig – a hatás kedvéért lejjebb vette hangját – a Ga-Wahi-béli Kohlii szörnyetegről.
- Ezek egyikét sem ismerjük. – mondta Kualus.
Takanuva mosolygott, a magasba emelte lándzsáját, aztán a két Toa előtt a homokba döfte.
- Van ám annak oka, hogy nem ismeritek őket, testvéreim… és ha őket elintéztem, nyilván elbánok azzal is, aki a Vahi után áhítozik.
Bomonga és Kualus egymásra néztek, mire Kualus megrándította a vállát.
- Rendben van, testvér, velünk tarthatsz Metru Nuira. De mivel olyan hatalmas vagy, miért is nem gyalogolsz előttünk? Így minden veszéllyel azonnal számolni tudsz. Mellékesen szólva, ki akarja tőlünk ellopni a maszkot?
- Egy nagyon hatalmas és gonosz lény, Brutaka. – válaszolt Takanuva.
Ezúttal a két Toa egyértelműen felismerte a nevet. Bomonga még vigyorgott is.
- Szóval hallottál róla? – kérdezte Takanuva.
- De még mennyire. – mondta Bomonga. Ő is a földbe szúrta lándzsáját Takanuva gerelye közelében. – Végtére is én öltem meg.

6.
Még amikor Takanuva Takuaként, Ta-Koro falujának matoránjaként élte életét, egyszer betévedt egy dzsungelbe, nyomában egy monstrumi Nui-Jaga skorpióval. Valahányszor megmozdult, a skorpió is megmoccant; ha megállt, az is úgy tett. Ha szembe fordult volna vele, az állat megölte volna, ám ha visszavezeti a faluba, akkor megsebesíthet másokat, mielőtt el tudnák zavarni. Végül egy hirtelenjött ötlet mentette meg az életét: irányt váltott, és egyenest egy Muaka macska barlangjába vezette a Nui-Jagát. A Muakát felbőszítette, hogy egy másik Rahi tolakodott be a területére, és rátámadt a skorpióra. Takua elmenekülhetett.
Ez is csak azt bizonyítja, gondolta Takanuva, hogy mostanság sosincs egy Muaka a környéken, amikor szükség lenne rá.
Itt vánszorgott Karzahni birodalmának pusztaságán, ebben az eszement alternatív univerzumban. Háta mögött két Toa, Bomonga és Kualus, kik mindketten a Toa Császárság elnyomó diktatúráját szolgálták. Hármójuk között volt Jala, egy matorán, aki Takanuva világában a Fény Toájának legjobb barátja volt. Ebben a valóságban a Császárság szolgája, és az Idő Maszkját szállítja épp vissza Metru Nuiba. Azonban nem ez volt a legrosszabb: Takanuvának szüksége van Brutakára és a Dimenziókapuk Maszkjára, ha valaha vissza akar jutni saját univerzumába. Bomonga pedig az imént jelentette ki, hogy megölte Brutakát. Takanuvát ez semmivel sem juttatta előbbre.
- Áh, Brutaka. – így Bomonga. – Jól küzdött, de amikor megfordult, hogy Gaakit és Pouksot támadja, én rárontottam hátulról, és végeztem vele.
- Nem igazán… fair. – mormogta Takanuva.
- Fair? – kérdezte Bomonga. – A Császárság ellensége volt, és Voya Nui törvényszabta felfedezőútját akarta megakadályozni. Kit izgat, hogy halt meg, a lényeg az, hogy meghalt.
- Úgy tűnik, Takanuva barátunk lelkiismeretet hordoz a hátán. – mondta Kualus Toa. – Nagy teher az egy ilyen helyen. El sem hinnéd, hány olyan halott lénybe botlok az útszéleken, akik összeroppantak a súlya alatt.
- Fogd vissza a filozofálást. – gurult be Takanuva. – Mi van Brutaka fegyvereivel és a maszkjával? Azokkal mi történt?
- Illene tudnod. – felelt Bomonga. – Ha valóban Tuyet Toát szolgálod, mint ahogy állítod, tudnád, hogy az olyan kincseket a Metru Nui Kolosszeumba viszik megőrzésre.
- Persze, természetesen. – mondta Takanuva.
Ez nagy problémát fog jelenteni. Hogyan fog bejutni Metru Nui nagy valószínűséggel éppen a legjobban őrzött épületébe, hogy megszerezze a maszkot?
- Tudod, némiképp emlékeztetsz valakire. – mondta Bomonga. – Egy Víz Toájára, Lhikan egykori csapatából. Mi is volt a neve? Naho Toa, ez az. Velünk tartott egyik odinai küldetésünkön, ahol egy Kőpatkány fészket kellett megtisztítani. Felajánlotta, hogy elkapja az Árnyékost egyedül, minden rizikót vállalva. Mint kiderült, segített megszöktetni a rémet. Ő elmenekült, de Naho már nem. Tuyet átadta őt a barátjának, Roodakának, és, nos, figyelemreméltó kiállítási tárgy lett belőle az Archívumba.
Takanuva tudta, hogy csöndben kellene maradnia, de képtelen volt.
- Szerintetek Tuyet ezt akarta igazából? Egyik Toa elárulja a másikat, a matorán rettegésben él a hőseitől. A Toát tiszteletben kell tartani, és felnézni rájuk!
- Úgy is van. – mondta Kualus. – Mindenki tiszteli azt, amitől fél, és mást nem is tehetnek, mint hogy felnéznek ránk, míg mi lenézünk őrájuk.
Takanuva mozgolódás hangját hallotta a háta mögül. Ki tudta találni, mi volt az: Bomonga és/vagy Kualus arra készült, hogy hátba lője. Nem volt más választása: meg kell próbálnia mindkettőjüket hatástalanítani, aztán elvenni Jalától a maszkot. Sok szerencse kell hozzá, valószínűleg több mint amennyiben reménykedhet, de…
Ekkor más zajokra lett figyelmes: szélsusogás, két távolba menekülő Toa rémült kiáltása és egy összetörő szekér hangjára. Megfordult, és Jala Ussal szekerének roncsai között egy különös Toát vett észre. Az Idő Maszkját vette magához, amely az eszméletlen Jala mellett hevert. Amikor meglátta Takanuvát, megállt.
- Te nem tartozol közéjük. – mondta a Levegő Toája. – Ezért hagytalak életben. Ne akard, hogy meggondoljam magam.
- Ki vagy te? – kérdezte Takanuva. – Mi keresnivalód van itt?
- Azt teszem, amit akarok. – mondta a Toa. – Nyugalomra vágyok, de amíg az az őrült Víz Toája áll a dolgok háta mögött, nem fogok kapni. Így mindig kiderítem, mi minden kell neki, például ez a maszk, és elveszem tőle. Ezért ha megnézed a Császárság ellenségeinek listáját, mindig az én nevem fogod a tetején találni: Lesovikk Toa.

7.
Az éj leple alatt Lesovikk és Takanuva Toa keresztülosontak Po-Metru szobrokkal teli terein. Egy víz alatti transzportcső révén kerültek vissza Metru Nuiba pár órával korábban. Lesovikk tudta, hogy a javítások okán lezárt csövek közül némelyik működőképes volt, és ami még jobb, őrizetlen is.
- Most hova megyünk? – suttogott Takanuva. – A Kolosszeum a másik irányban van! Ha ott van Brutaka maszkja, oda kell mennünk.
- Hogyne – mondta Lesovikk. – De ha élve be és ki akarsz jutni onnan, az én utamon megyünk. És ez az út a Kő Trónjánál kezdődik.
A Levegő Toája egyenesen előremutatott. Nem is olyan messze valóban egy nagyméretű, sziklatrón magasodott, Rahkshi darabkákból álló alapzaton. Fáklyákat tartó po-matoránok vették körül, a székben pedig maga Pohatu Toa ült.
- Ööö, elnézést – mondta Takanuva. – Nemrég összefutottam Tahuval meg Kopakával, és… biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?
- Bízz bennem – mondta mosolyogva Lesovikk.
Pár óra elteltével a po-matoránok otthonaikba vonultak. Miképp Pohatu leereszkedett trónusáról, Lesovikk háromszor hozzákarcolta páncélos lábbelijét egy közeli sziklához. A Kő Toája megtorpant, fejét elbiccentve hallgatózott. Majd azt mondta:
- Lesovikk, neked elment az eszed.
- Úgy a jó – mondta a Levegő Toája, Pohatu színe elé vezetve Takanuvát. – Ez az új cimborám, Takanuva. Befizetett az öt bigyuszos Kolosszeumba szóló túrára, egész pontosan a Maszkok Csarnokába.
- Álljon meg a menet – mondta Takanuva. – Én ebből semmit sem értek. Tahunak, Pohatunak és a többieknek addig kellett volna aludniuk, míg szükség nem lesz rájuk Mata Nui felébresztésére. De itt Mata Nui sohasem szunnyadt el, szóval hogyhogy itt vannak?
- Sokat beszél a fiú, nemde? – mondta Pohatu Lesovikknak. Amaz vállat vont.
- Idefigyelj, fényhal, hadd meséljek egy történetet – mondta Pohatu. – Tuyet Toa Atrakháról megtudta, hol voltunk. Egy pár Toát küldött értünk, de egyikük sem élte túl az utat. Ekkor fedezett fel egy olyan helyet a Kolosszeumban, ahol még senki se járt. Onnan egy hamis jelet küldhetett, ami fellőtte a kapszuláinkat. Mire észbe kaptunk, már itt voltunk. Aztán gyorstalpalót tartott: A Makuta és a Sötét Vadászok az uralomra akarnak törni, és hogy a mi Toa kötelességünk, hogy gátat szabjunk nekik. Csakis így lehet biztosítani az univerzum biztonságát. Úgyhogy mind belementünk, de egy idő után kétségeim merültek fel. Ezek félelmekké váltak, amikor kiderítettem, hogy Tuyet Nidhiki Toa vezetésével elküldött egy osztagot a Nynrah Szellemek kiirtására, pusztán azért, mert azok netán egy nap olyas valamivel állhatnak elő, ami fenyegetést jelenthet a számára. Négy tucat matoránt öltek meg. Máig felfordul tőle a gyomrom. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Lesovikk-kal, és azóta együtt működünk. Tuyet persze ezt nem tudja.
- Te aztán egy teleírt História Fal vagy – nyilatkozott Lesovikk. – De nemsokára világos lesz. Egybe kell hívnunk az embereket, hogy felkészüljünk a behatolásra.
Pohatu visszavezette a két Toát a barlangjába. Amint bent voltak, erejével egy enyhe rengést keltett, mely átsöpört egész Metru Nuin. Kárt ugyan nem okozott, de ahhoz elég volt, hogy figyelmeztesse azokat, akik megértik és válaszolnak rá. Nem sokkal később földalatti járatokon keresztül kezdtek beszivárogni: Nuju, Ahkmou, három Sötét Vadász: Őrködő, Sötétség és Eredeti, egy Toa: Krakua, és egy po-matorán, akit Lesovikk Kodanként mutatott be.
- Jól jön, ha a Toa Krónikása a mi oldalunkon van – mondta Lesovikk. – Segít képben maradni.
- Szóval mi a terv? – kérdezte Takanuva. – Belopózunk, elcsípjük a maszkot, és uzsgyi?
- Ő is kicsiben gondolkodik – mondta Pohatu Lesovikknak. Amaz ismét vállat vont.
- Idehallgass, öcskös. Nem tudom, honnan jöttél vagy miért – folytatta Pohatu. – De lefogadom, hogy Tuyet se tudja, és ebből talán előnyt kovácsolhatunk. Mindent egy Akilini játszmára teszünk fel. Ahkmou barátunk riadóztatta a városban tartózkodó Makutát, Sötétség pedig elintézett minden közelben ólálkodó Sötét Vadászt, aki még állt a lábán. Mindenki benne van.
- Miben? – kérdezte Takanuva.
- Tuyet akarata túl sokáig érvényesült – felelt Pohatu, kézbe kapva egy protoacél baltát a falról. – Ideje eltenni láb alól.

8.
Takanuva leguggolt egy fal takarása mögé, mellette a sérült Lesovikk. Körös-körülöttük elemi erőnyalábok cikáztak, harcosok sikoltoztak, és egy minden képzeletet felülmúló katasztrófa zajlott.
Minden olyan jól kezdődött: Lesovikk előhada közel került a Kolosszeumhoz, mielőtt kiszúrták volna. Ahogy tervezték, Takanuva bevetette újonnan szerzett árnyék képességeit, hogy elvakítsa az őröket. Pohatu egy óriási kőököllel követte, amelyek felrepesztették a hatalmas épület falait. Keletre Teridax Makuta Krikát, Kojolt, Dume Turagát és Takuát vezette harcba. Az elején hamar elintézték a Tuyet erődje fölött őrködő matoránt és Toát.
Aztán minden elromlott: a falakon egy Vas Toa tűnt föl, és tüskezápora véget vetett Takua életének. Takanuva színtiszta iszonyattal nézte végig másik énjének összeesését és halálát. Kojol esett el következőnek – páncélzatát összezúzta a Toa ereje, és esszenciáját felperzselte egy Plazma Toa. Teridax kénytelen volt visszavonulni.
Lesovikk csapata sem volt könnyű helyzetben. A nyugati bejáratnál Eredeti belefutott Tahuba, ahol végzett a Tűz Toájával. Ám hirtelen megjelent Gali, s vele együtt egy vízgömb a Sötét Vadász feje körül, amitől az megfulladt, a szárazon. Krakua Toa szilárd hangot zúdított Galira, és darabokra törte maszkját és páncélzatát. Pohatu túl későn kiáltott: Ahkmou előrerontott, és lekaszabolta a földön fekvő Víz Toáját. Ám nem élvezhette sokáig a győzelmét. Kopaka sebesen befagyasztotta Ahkmout, majd Onua karmainak egyetlen csapása parányi protodermisz- és kristályszemcsékre zúzta össze a matoránt.
Most már nem többé egy csatáról volt szó, hanem egy tucat egyedülálló lény párviadaláról, akik vonalai előre-hátra imbolyogtak. Pohatu beverekedte magát a Kolosszeumba, ahol megtorpant, mert méltó ellenfelére lelt Onua személyében.
Lesovikk a földre borult egy jégtőrrel a vállában, de erőt gyűjtött, és ledöntötte Kopakát a helyzetéből, magasan a Kolosszeumról. Takanuva megrezzent, miközben a Jég Toája földet ért és nem moccant meg többet.
- Most – mondta Lesovikk Takanuvának. – Kövesd Sötétséget! Juss be oda, és tedd meg, amit kell!
- Veletek mi lesz? – kérdezte Takanuva.
- Kapnak tőlünk valamit, amit nem felejtenek el – mondta.
Takanuva még utoljára körbetekintett. Nuju Őrködő oldalán állt, és egyensúlyának felborításával képtelenné tettek egy Mágnesesség Toát az ereje használatára. Teridax haderői újból támadtak. Krika vákuum erejét használta, hogy elnyelje Lewa csapásait, Teridax pedig egy olyan erős villámlást idézett meg, amivel könnyedén hamuvá változtathatta a Toákat.
Sötétség nekiiramodott, és besiklott a Kolosszeum falának repedésein. Takanuva árnyék hatalmával kitágította őket, és követte. A Kolosszeum belseje kísértetiesen csöndes volt. Odabenn meg nem lehetett volna mondani, hogy kint harc folyik. Egy Toa csapat iszkolt el ük hogy csatlakozzanak a küzdelembe. Takanuva összeszedte magát, és lézersugarakat lőtt a mennyezetre, törmeléket zúdítva rájuk. Mindazonáltal remélte, hogy nem ölte meg, csak kiütötte őket.
A Toa és a Sötét Vadász együttesen átverekedték magukat a céljukig: a Maszkok Csarnokáig. Eljutottak a kamraajtóig, amikor hirtelen Sötétség megállt. Hallott valamit. A következő pillanatban az ajtó kirobbant, miként egy irdatlan vízoszlop tört ki mögüle, elsodorva Sötétséget. Takanuvának sikerült megkapaszkodnia az ajtófélfába, minden erejével igyekezett visszatartani lélegzetét.
Odakünn Teridax támadása sikerrel járt: a Toa a földre hullott előtte és Krika előtt. Dume Turaga összeszedte Lesovikk csapatát, ám csak az után, hogy Nujut az Archívumba vonszolta egy megzavarodott növénylény. Őrködő is elhullott, ám magával vitt fél tucat Toát.
Benn a Kolosszeumban a rombolás végre alábbhagyott. A kamraajtó keretében maga Tuyet Toa állt, egyik kezében a Nui Kővel, a másikban a Dimenziókapuk Maszkjával.
- Tudom, ki vagy te – mondta a nő. – Vagyis inkább sejtem. Te nem ide tartozol.
- Ahogy te sem – így Takanuva. – Az én világomban nem létezel. Az igazi Toák felálltak és megállítottak téged, mielőtt átlépted volna a határt.
- Ebben a világban sokkal… magabiztosabb vagyok – felelt Tuyet. – Micsoda kár neked.
- Akkor legyen – mondta Takanuva. – Takuáért, Lesovikkért, és az összes Toáért meg matoránért, akiknek tönkretetted az életét, én most lesújtok rád.

9.
Tuyet Toa Takanuva, a Fény Toája megrongálódott, félájult teste fölé magasodott. Az meg se moccant. Ez az eredménye annak, ha egy irányított árhullám átröpít valakit fél tucat falon. Tuyet mosolyra fakadt.
- Szánalmas, igazán szánalmas. Ha belőled kell kiindulnom, valóban csodálnom kell, hogy a te univerzumod Toáját még mindig nem irtották ki teljesen.
A Toa Császárság uralkodója levetette az Áthatolhatóság Maszkját, és lecserélte az Olmak Kanohira: a maszkra, amelyet Takanuva keresett. Egyedül ennek volt meg a hatalma, hogy átjárókat nyisson a dimenziók közti térbe, s egyben ez a maszk volt Takanuva egyedüli reménye, hogy kijusson ebből a feje tetejére állt világból.
- Barátaid odakinn halottak, ha nem, hát nemsokára azok lesznek. Bevallom, meglepődtem azon, hogy még 3500 év elteltével is van bennük küzdeni akarás. Ám nem engedhetem, hogy megfosszák a matoránt a békétől, amit tőlem kaptak.
Takanuvának sikerült feltápászkodni a kezeire meg térdeire, miközben hátáról lehullott a sok törmelékdarab. Ahogy Tuyetre nézett, szemében egyenlőrészben volt megvetés és szánalom.
- Béke? – mondta kételkedve. – Te így hívod a Toa titkos rendőrséggé való megrontását, a falubéliek terrorizálását, és hogy mindenkit megölsz, aki az utadba áll?
- Azt tettem, amit tennem kellett. Jóvá tettem a világot. Egyébként is ki vagy te, hogy ítélkezz fölöttem? Nem vagy más, mint egy idegen valami másik dimenzióból.
Takanuva egy árnyéknyalábot lőtt Tuyet felé, és ideiglenesen sötétségbe burkolta. Mire a nő újból látni tudott, ellenfelének nyoma veszett. Ám Takanuva hangját hallotta a magasból:
- Így igaz, az én világomban nagyobb a rendetlenség, bizonyos tekintetekben veszélyesebb is, ám mégis jobb ennél, mert te nem létezel benne, Tuyet.
A Víz Toája szabadjára engedte hatalmát, és ledöntötte a mennyezetet, ám Takanuva nem ott tartózkodott. A terem túloldalán lévő nyílásból szökkent elő, és vakító fénysugarakat lövöldözött, miként a kezét Tuyet maszkja felé nyújtotta. A nő körbeperdült, megragadta a karját, és keményen a fölnek csapta.
- Erőm több százszorosa a tiédnek. Nem vagy más, mint egy fénykő, amit össze kell zúznom a sarkam alatt.
Takanuva ismét támadásba lendült, egyszerre tüzelve árnyékot és fényt. Nagy ámulatára Tuyet könnyedén elhárította őket. Meglepetését látván a Víz Toája felnevetett.
- Tudod, eddig nem volt Fény Toánk az univerzumunkban. Nem volt rá szükség. És pár pillanat múlva vissza fog állni az eddigi állapot.
Takanuva támadt. A következő pár másodperc harci forgataggá változott – a víz gőzzé vált a lézersugaraktól, hullámok csapódtak a falaknak, versenyt futottak azért, hogy megtudják, mi történik először: Takanuva megfullad az árban vagy Tuyet fullad meg az árnyékban. Amikor a küzdelem a végéhez ért, Tuyet újfent győzedelmesen állt fel.
- Elég! Túl sok időt pazaroltam rád. A lázadásotoknak vége, és most neked is véged lesz.
Tuyet épp le akart sújtani, amikor egy különös zaj hatolt be a Kolosszeumba. Takanuva felemelte fejét, és a falon nyíló lyuk felé pillantott. Több száz – nem, több ezer – felfegyverzett matoránt látott az épület felé menetelni. A távolban még több matoránt, Sötét Vadászokat, Vortixxot és más lényeket szállító léghajók és tengerjáró csónakok tűntek föl. Mindannyian leszálltak a városba, és szemeiket a Kolosszeumra szegezték.
- Még mindig úgy hiszed, hogy vége az ellenállásnak? – kérdezte Takanuva. – Talán épp csak most kezdődik.
- A bolondok. Az erőmmel mindnyájukat képes leszek elsodorni egy még soha nem látott nagyságú szökőár segítségével.
Takanuva közvetlenül Tuyet szemeibe nézett.
- És akkor ki maradna, akit megvédhetnél? Akkor ki számára teremtetted volna meg a te tökéletes világodat?
Tuyet mosolygott.
- Okos vagy, Toa. Igaz is, egy fulladt matoránokkal teli univerzummal senki nem menne sokra. Ám tiszteletre kell őket nevelnem.
- Miért? Ha olyan hálátlanok, akkor miért nem utazol a maszkoddal valahova máshova? Egy olyan helyre, ahol szükség lehet rád. Kezdj mindent elölről, egy új Metru Nuiban, ahol tán szívesen látnának egy hozzád hasonló uralkodót.
Tuyet az utcákra nézett. A tömeg egyre csak közeledett, és noha könnyedén végezhetett volna minddel, úgy végül a hullák császárságának uralkodójává válna. Talán Takanuvának igaza van. Ha mást nem is, legalább elmehetne, hogy egy Toa hadsereggel térjen vissza egy másik dimenzióból, amellyel képes lesz az ellenállás legapróbb jelét is eltiporni saját világában.
Elfordult és aktiválta a maszkját. Megnyílt előtte a dimenziók közti térbe vezető átjáró, majd felkészült a belépésre. Takanuva erre a pillanatra várt. Valahogyan sikerült Tuyet felé vetnie magát, és letépni az arcáról a maszkot. Mihelyst a kapcsolat megszakadt köztük, az álarc ereje kikapcsolt és az átjáró kezdett bezárulni. Takanuva, kezében a maszkkal, gyorsan beugrott, de Tuyetnek esze ágában sem volt hagyni, hogy ilyen könnyen megszökjön. Miközben Takanuva átjutott a portálon, ő belekapaszkodott a lábába, és megpróbálta követni. Erős vízsugárral mért rá egy csapást, megragadta a kezét, és kiszakította belőle a maszkot, amely aztán ellebegett a dimenzióközti űrbe. Takanuva hátra fordult. Elrémisztette, amit ekkor látott. Figyelmeztető kiáltása elkésett. Tuyet félig átjutott a dimenziókapun, és próbálta visszaráncigálni Takanuvát. Annyira elemésztette a harag, hogy addig észre sem vette az átjáró bezáródását, míg túl késő nem volt. Felsikoltott, miként a valóságba vezető ajtó rázárult a testére, felsőtestét a semmiben hagyva, alsótestét pedig a Kolosszeumban, saját világában. A könyörületes halál azonnal beállt.
Takanuva egy hosszú pillanatig lebegett az űrben. Eltűnődött azon, mi fog történni Tuyet nélkül az univerzumban. A Toa tán újból felveszi a védelmezői címet? A matorán átveszi a hatalmat? Vagy netán a Sötét Vadászok és a Makuták vezetése alatt megszületne egy új diktatúra? Talán majd egy nap, ha lesz rá lehetősége, visszatér, hogy megtudja a választ.
Fejét elfordította Tuyet maradványaitól, elámulva azon, miképp fásulhat el ennyire egy Toa. A hideg kirázta, amikor rádöbbent, milyen vékony is a határ az igazságosság és a zsarnokság között. Tuyet élete kárba veszett, de ezentúl egyetlen Toa élete sem veszhet el, ha ő megakadályozhatja. Zord eltökéltséggel folytatta útját Karda Nui felé.